Bejelentkezés
ruhapróbára

Ha megkérdezitek nagyszüleiteket, sokan mondják majd, hogy amikor ők fiatalok voltak, akkor zsinóros, paszományos kabátjuk volt, vagy ilyen jellegű egyenruhában jártak iskolába. Aztán a háború után ez a hagyomány elsikkadt, meg is szünt.

Ma megint egy új kort élünk, amely az európai egységesülés és a globalizáció kora és ebben a helyzetben – egység ide vagy oda, – különösen nagy jelentősége van a nemzeti hagyományoknak. Ha valaki fel tud mutatni valami egyedit, valami átlagostól eltérőt, az egyre nagyobb jelentőséggel bír.


Talán ennek tudható be, hogy üzletünk folyamatosan erősödik bocskai és díszmagyar viseletek terjesztésében, kölcsönzésében és eladásában. Sokan ismerik szalonunkat Szegeden és szakmai körökben az országban is, de legtöbben az esküvői profilunkat ismerik. Ezért is volt sikeres, hogy mind a Hídi Vásárban, mind a Hungarikum Kiállításon bemutattuk a magyar viseleteket felvonultató kollekciónkat. Férfiaknak a zsinórral vagy paszománnyal díszített bocsakit, hölgyeknek pedig a régi korok hangulatát idéző díszmagyart, melyet egykori nagyasszonyaink viselete ihletett. Ugrás a Díszmagyar viseletekhez …

Megosztás