|
Kézműves Mester Remek Díj |
A megyei vállalkozások között a kézműves kamara ebben az évben is odaítélte:
- az Iparért - a Kereskedelemért - a Szolgáltatásért és - a Kézműves Mester Remek Díjat.
Az idén az Aphrodite Menyasszonyi és Alkalmi Ruhaszalon ünnepélyes keretek között vette át a Csongrád Megyei Kézműves Mester Remek Díjat. A díj átvétele lehetőséget teremtett arra, hogy röviden bemutassuk az idei díjazottat.
Az Aphrodite Szalon 1990-ben kezdte pályafutását egy apró kis ruhakölcsönzővel. Több, mint húsz év alatt nagy utat tettek meg: ma már nemcsak ruhakölcsönzéssel foglalkoznak, hanem varrodát alapítottak, munkahelyeket teremtettek és saját kollekciót gyártanak.
Ezzel a kitartó munkával és különleges kollekcióval vívták ki a kézműves mesterek figyelmét és nyerték el a díjat. Az esküvői ruha mellett komoly hagyományőrző szerepet vállaltak azzal, hogy felkutatva előző korok hagyomány- és díszítő formavilágát, magyar ruha kollekciót hoztak létre.
Ez a kollekció kiállta a próbát nem csak hazai keretek között, de túl az óceánon, az Egyesült Államok és Kanada magyar közösségeiben is. Egyik ilyen körút alkalmával került lencsevégre a cégvezető Héjja Éva az akkori nagykövet Jeszenszky Géza és George Pataky társaságában.
A sikerek ellenére a fejlesztések nem álltak le, saját csipke készítő, gépihímző műhelyt hoztak létre. Több nemzetközi sikert értek el saját ruháikkal és a kamarai fodrászok és kozmetikusok az Aphrodite Szalon egyedi menyasszonyi ruháiban a külföldi versenyeken.
|